a szeretet meg a faszom

hogy a szeretet és a faszom miképp fér meg egymással?
egyszerűen
sőt, nagyszerűen
de ha a mélyére nézünk, láthatjuk, hogy e világ nem a tartalmáról szól
a külső nem azonos hullámhosszú a belsővel
persze, ki megfigyeli a világ működését, az megjósolhatja a látottak alapján a még nem látottat, azaz a kiállás alapján következtethet a belsőre
ergo a kommunikációnkat is eképp érdemes alakítani - vélem én - mert egy megcsavart világban érdemes a behatoláshoz is menetet vágni

lehetőségek

talán csak két irány van, melyet többféleképp meg lehet közelíteni
az anyag, s a szellem
a fizikai valóság, s a hit az azon túliban
a világ visszaigazolása, s az önnön tudatunk
megéri-e bármelyiket feláldozni a másikért?
miért lennénk itt, ha nem az itteni világgal lenne dolgunk?
s miért feltételeznénk, hogy csak az ittenivel van?

érdemes-e feladni rövidtávú haszonért hosszabbat?
vagy épp le kell-e mondanunk róla?

ha másért adjuk fel magunkat, általunk képviselt értékeket, annak a bizonyos másiknak a távozása után kénytelenek leszünk szembenézni meghasonlásunkkal
s az nem feltétlenül lesz kellemes

hogy van-e helyes út?
s hogy melyik az?

nem is az egyik, s nem is a másik
csupán célszerű tisztában lenni döntéseink kövezkezményével
s célravezető az az út, mely odavisz, hova jutni kívánunk

nézet

miképp lehet felnézni arra,
ki másra lenéz?

adok-kapok

következetesség?
kizárólag azt tesszük-e, mit magunkkal szemben is elviselnénk?
azt adjuk másoknak, mit magunk is tapasztalni szeretnénk?
kikiállthatjuk magunkat örökérvényű királynak mások felett?

lebecsmérlünk, miközben szánkat húzzuk, ha velünk teszik
utálkozunk, pedig utáljuk, ha utálnak
ítélkezünk, mégis háborgunk, mikor rólunk döntenek
életeknek vetünk véget, ám mi lennénk a leginkább kikelve magunkból, ha életünkre törnének

kiírtunk fajokat, s bele sem gondolunk, hogy egyszer tán ránk is ez vár

az eredeti célt, azt hisszük, könnyű tartani
de ha mindennap teszünk egy távolódó lépést, a végén teljesen máshova érünk, mint ahova eredetileg jutni akartunk

mindent megtehetünk
de minden tettnek megvan a maga következménye

a szeretet

korábban úgy véltem, én vagyok a szeretet
majd kiegészítettem: "csak módjával"
hogy most miképp is van?
a szó definiálásában van a különbség
a szeretetet legtöbbször úgy defináljuk, mint egy folyamatot, egy következményt, melynek oka van, s melynek tartósságát a keletkezett hatás és szívünk alakjának passzolása határoz meg
mivel ezt nem látjuk, nem tudjuk beazonosítani kiváltó okát, s a fennmaradási idejének tartamát
viszont azt tudni véljük, hogy a szeretet nem lehet ok nélküli
ergo, ha oktalannak látjuk, nem fogadjuk el

nos, én más szeretetben hiszek, ill másképp definiálom
úgy fogalmaznám, hogy az élet oka
a szeretet az élet oka

ha ezzel nem azonosulunk, akkor misztériumot húzunk fel köré, nehezen elérhetővé tesszük, sóvárgunk utána, rácsodálkozunk, s megtagadjuk

ha természetes módon éljük meg, akkor "csupán" megéljük
ódák nélkül

konklúzió

az érzelmeink csupán a környezetünkből kiragadott jellemzőkre adot reakciónk
töltése függ, mely jellemzőket emeljük ki, ill. miképp is értékeljük azokat
tulajdonképpen egyfajta kombináció, mely talán egy összetettebb képlettel le is írható
ebből adódóan egyrészt kiszámítható, másrészt a környezeti paraméterek változásától függően instabilnak nevezhető
hiszen elég csak egy-két apróbb változás, s máris száguldunk lefelé érzelmeink katlanjába

no, hát ezért instabil az, ki az érzelmeire épít
a paraméterek változnak, így az attól függő hangulatunk is
ugyanakkor a világ nem
ugyanazok vagyunk borúsan is, mint derűsen
ugyanazok vagyunk, ha megaláznak, mint mikor magasztalnak
csak a reakciónk más

vhol talán gépként kezeljük magunkat
tudjuk, mely dolgok rontják működésünket, s melyek javítják
néha homokot fúj a szél gépezetünkbe, néha rozsdát mar az eső, vagy betámad a fagy
ezekre próbálunk ellenszert, vagy épp szerelőt keresni, ki megold minden problémát
no, de vhol kívülállóként tekintünk magunkra, s kívülállótól is várjuk a megoldást

pedig lófasz
nevezzük ezt konklúziónak

óda

ódák zengése nélkül is minden az, ami
az ódák valójában nem annak nevezett tárgyáról, hanem sokkal inkább annak hiányáról, az aziránti függőségről szólnak

következetesség

definiáltam e szót Magamnak
következetesnek lenni annyit tesz, hogy hosszabb távú döntéseinknek nem mondunk ellent rövidebb távú döntéseinkkel
azaz e kettőt párhuzamossá tesszük

sok külső, belső konfliktustól megkímélhetjük magunkat a következetesség által
nem válunk számonkérhetővé
nem kell vakargatni fejünket, s takargatni titkainkat
ezáltal szabadabbá válhatunk, s időt nyerhetünk
nem kell se a korábbi döntéseinket mérlegelni, se az előttünk állókat, s még csak magyarázkodásra sem kell időt fecsérelni

hát nem kényelmesebb!?

nézzünk példát!
hazugságom esetén szarul érzem magam, kurva kényelmetlen a másik szemébe nézve valótlant állítani
nem beszélve arról, hogy erre később is oda kell figyelnem, hogy ne szóljam el magam
faszom!
inkább leszek őszinte, s járok szabadabban, könnyebb lélekkel
tehát úgy döntök, nem hazudok többé
ill. fogalmazzunk úgy, hogy ne legyen túl rózsaszín, nem mondok olyan valótlant, mely később kényelmetlen lenne számomra
e két mondat számomra ugyanaz, de lehet, hogy csak én nem veszem készre a különbséget
szóval inkább megkerülöm a választ, inkább igazat mondok, mintsem kényelmetlenségbe hajszoljam magam
természetesen az igazság is lehet kényelmetlen, mert sokakat az egojuk büszkesége hajt, s az érzelmi csatározás valójában időpazarlás

szóval no more hazugság
de nem más kedvéért, hanem saját kényelmemért
egoista barom volnék?
nem
szerintem nem
csupán az általam kijelölt utat járom